FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Szálloda-ügy: feljebb passzolt nyomozás 2013-02-25 08:32:08 Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétségének gyanúja merült fel, így a PMRFK Gazdaságvédelmi Osztályán folytatódik a kutakodás
Ügyészségi nyomozás indult a szálloda ügyében 2012-07-25 13:34:07 A Btk. 320. §. (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő hanyag kezelés vétségének gyanúja miatt rendelték el a kutakodást